Történet

Kurosaki Ichigo egy átlagos 15 éves középiskolás attól eltekintve, hogy gyerekkora óta látja a szellemeket. Szellemek alatt többféle kategóriát értünk, mint például a Plusok, amelyek kedves kis lelkek és nem ártanak a légynek sem. Ellenben a hollowok, vagyis lidércek nem éppen a legnyájasabb teremtmények, ráadásul bekebelezik a Plusokat. Ezen lények ellen harcolnak a shinigamik, azaz a halálistenek, hogy megvédhessék a lelkeket. Ichigo egy nap összetűzésbe kerül néhány huligánnal, akik gördeszkázás közben felbolygatták egy kislány emlékhelyét. A lélek emiatt nagyon szomorú volt, ezért hát főhősünk utánament a dolognak. Később ugyanennek a léleknek a kapcsán találkozik Kuchiki Rukiával, a halálistennel, akit Karakura város őrzésével bíztak meg. Rukia legyőzi a lidércet, amely üldözte a lányt és a lelket is elküldi Soul Society-be, a Lelkek világába.

 

Később Ichigo húgai veszélybe kerülnek, megtámadja őket egy lidérc. Ekkor megjelenik Rukia, aki sajnálatos módon megsérül és nem tudja folytatni a harcot, így felajánlja Ichigonak, hogy átadja neki a halálisten erejét, hogy megvéghesse a testvéreit. Ichigo elfogadja az ajánlatot és megpecsételik azt Rukia zanpakutoujának, azaz lélekölő kardjának Ichigo szívén való átdöfésével. Ezéltal narancssárga hajú főhősünk megszerzi Rukia halálisten erejét és legyőzi a lidércet. Azonban az átruházott erőt nem képes visszaadni Rukiának, aki így nem tudja ellátni a feladatát. Karakura város védelmét tehát átmenetileg Ichigo látja el, azonban hamar megjelenik két másik halálisten, Renji és Byakuya, akik azért jöttek, hogy hazavigyék Rukiát a Lelkek világába, ahol büntetésre számíthat tettéért. Ezt Ichigo azonban nem hagyja annyiban és barátaival karöltve elindul Rukia megmentésére, amelyben sokan vannak segítségére. Történetünk pedig itt kezdődik igazán és még számos izgalmas kalandra számíthatunk.

 
Bleach Univerzum

Üdvözöllek a Bleach Univerzum weboldalán, amely egy rajongói oldala a Kubo Tite által alkotott Bleach címet viselő manga- és animesorozatnak. Jelenleg ez az egyetlen kizárólagosan Bleach témával üzemelő portál, amely mindmáig aktív. Igyekszem igényes weboldalt létrehozni, minőségi tartalommal és esztétikus külsővel. Remélem minden erre tévedő rajongó megtalálja a keresett információt/érdekességet, amelyre kíváncsi. Böngéssz kedvedre és akár segíts a fejlődésben és növekedésben néhány ötlettel.

 
Keresés

Nem találod, amit keresel? Segít a Bleach Univerzum:

Részletesebb kereséshez használd az Oldaltérképet, ahol ABC rendben megtalálod az összes menüpontot és elérhetőségüket.

 
Legfrissebb hírek
Friss bejegyzések
2025.02.06. 11:59
2025.02.06. 11:54
2025.02.06. 11:53
2025.02.05. 19:27
2025.02.05. 19:26
 
Legutóbb hozzáadott videók

Hado Number 90: Kurohitsugi
Hozzáadva: 2024. 11. 10.

Sternenstaub
Hozzáadva: 2024. 11. 10.

Ichigo and Uryuu
Hozzáadva: 2024. 11. 10.

 
Legutóbb hozzáadott modulok

• Bleach > Manga > Háttérinformációk: Kiadványok
• Bleach > Anime > Filmek> Live Action: Kawazu Taro, Wadakura Kazutoshi

 
Társalgó

Kérlek kulturáltan csevegj és ne írd tele hirdetésekkel a chatet. Megértésedet köszönöm!

 
Bejegyzés kategóriák

anime Bleach Brave Souls doujinshi egyéb epizódok expó érdekesség figura galéria hírek humor ikonok interjú játék karakter karbantartás képek kollaboráció kulcsszavak magazin manga menüpontok musical offical art orikasa fumiko oldal promo képek termék TYBW TYBW Part 3 TYBW Part 4 új évad videó

 
Kövesd az oldalt Facebookon is
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT